2016. augusztus 22., hétfő

Madártej ízű torta

Anyukám születésnapjára készült ez az igazán mennyei torta, mindenki imádta, majdnem sikerült összeveszni rajta, hogy ki kapja az utolsó szeletet ;) Az eredeti receptet itt találtam, de néhány módosítást végeztem rajta, mert tutira szerettem volna menni, hogy a krém nem fog folyni, kicsit remegős lett így is a végeredmény, de valószínűleg azért, mert én végül kifelejtettem a 2 ek lisztet ;)


Hozzávalók: (24 cm-es tortaformához)

Piskóta:
8 tojás fehérje
6 ek cukor
8 ek liszt
2 tk sütőpor
1 csipet só

Krém:
8 tojás sárgája
1 cs vaníliás pudingpor
1 cs zseletinfix (főzés nélküli)
150 g cukor
1 kk vaníliaaroma
1 csipet só
7 dl tej
200 g vaj
2 ek liszt

Dekoráció:
2 dl Hulala
1 ek cukor

Elkészítés:
 
A piskótához a liszthez kevertem a sütőport és a sót. A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá vertem, majd ebbe forgattam bele a lsiztes keveréket, óvatosan, hogy ne törjön össze túlzottan a hab, de liszt csomók se maradjanak benne. A sütőforma aljára sütőpapír került, de az oldalát nem vajaztam ki, de a tésztamasszát kicsit a peremen felfúztam, hogy könnyebben tudjon megemelkedni. 180 fokon kb 40 percig sütöttem (tűpróba). A sütőből kivéve kihűtöttem, a perem mellett körbevágtam, így vettem ki a formából. A szobahőmérsékletű tésztát 3 részbe vágtam.
 
A krémhez az 5 dl tejet felmelegítettem, maradék tejhez hozzáadtam a tojások sárgáját, a vaníliás pudingport és a lisztet is. A meleg tejhez hozzácsorgattam a tojásos keveréket és tű fölött jó sűrűre főztem, folyamatosan kvergetve. Mikor jónak láttam levettem a tűzről és langyosra hűtöttem, alkalmanként kicsit átkevertem, hogy ne bőrösödjön meg. A puha margarint a porcukorral habosítottam, majd hozzáadtam a nagyjából kihűlt kérmhez a zseletinfix-el együtt.
 
A piskóta egyik lapját egy tányérra tettem, visszahelyztem rá a forma oldalát és rákanalaztam a kész krém majdnem felét, erre helyeztem a  következő lapot, majd a krém másik felét, de nem mindet, hogy a tetejére is maradjon egy kicsi, végül befedtem a 3. lappal és a maradék krémmel. Néhány órára hűtőbe tesszük, de a legjobb, ha egész éjszakára. Ekkor késsel ismét körbevágjuk a perem mellett és csak utána emeljük le a tortaformát róla.

A tetejét hatalmas habgaluskákkal díszítettem, amit a cukorral felvert hulalából állítottam össze két kanál segítségével, csak így rusztikusan, hogy a végeredmény minél jobban emlékeztessen egy nagy tál madártejre. A maradék habot pedig az oldalára kentem.

Akinek megjött a kedve egy kis régimódi madártejhez, nálam talál hozzá receptet is ;)

2016. június 16., csütörtök

Mogyorókrémes csokimennyország torta

Férjecském 35. születésnapjára készült ez a csuda torta, méghozzá nem más okból, minthogy imádja a Nutellát és a különböző csokis édességeket :D



Hozzávalók (28 cm átmérőjű tortaformához)
Piskóta: Kiskukta receptje alapján ( 4 tojásból, fele liszt fele kakaópor arányban)

Krémhez
5 dl habtejszín
2 ek cukor
1 csomag tejszín ízű pudingpor
4 ek nutella
2 cs habfixáló
3 dl tej
csipet só

Dekorációhoz
legkissebb nutellás üveg, maradék nutellával
KiktKat
Ferrero Rocher
Toblerone
Oreo
cukorgyöngyök
cukorcsillagok
csokidara
csokiforgács
Kinder tojás
Kinden tejszelet
Shogetten csokikockák
... ami csak eszetekbe jut ;)

Elkészítés:
A piskótát Kiskukta receptje alapján elkészítjük, kihűtjük és 3 lapra vágjuk.
A tejből és a pudingporból 1 ek cukorral sűrű krémet főzünk, majd frissentartó fóliával lefedve hagyjuk kicsit hűlni, így nem fog megbőrösödni. A hideg habtejszínből 1 ek cukorral és a habfixálókkal kemény habot verünk. A nutellát hozzákeverjük a langyos pudinghoz, kicsi sóval és óvatosan beleforgatjuk a kemény hideg habot, ne törjük össze. A krémet behűtjük és utána töltjük be a tortalapok közé és az oldalait meg a tetejét is bevonjuk vele. Így mehet a hűtőbe akár egy éjszakára is. Ha marad krém tegyük félre és habrózsákat is nyomhatunk a torta tetejére, vagy használjuk a dekorációk rögzítéséhez. A dekoráció teljesen szabadon választható, ami az alapanyagokat és a formát illeti, nálam most így sikerült, mindenki imádta, de a  lényeg, hogy az ünnepeltnek nagyon tetszett :D

2016. május 18., szerda

Bababarát torta keresztelőre

A neten kutatva találtam rá erre a receptre, ami nagyon megtetszett, ugyanis egy 10 hónapos gyerkőc is bátran fogyaszthat belőle. Kicsit változtattam rajta, de főleg csak az arányokon. Tojásmentes a piskóta és a krém is, ha tejmentesre szeretnénk, akkor egyszerűen cseréljük le rizstejre ;) A dekoráció is könnyen elkészíthető, mivel almából vagdostam ki, ráadásul a keresztelő témájába vág, ugyanis egy fehér galambot hivatott jelképezni :D

Meggyes gesztenyetorta


Hozzávalók: (18 cm átmérőjű tortaformához)

Piskótához:
2,5 dl 100%-os almalé
12 dkg barnacukor
1 kissebb citrom héja és leve
1 kk vaníliaaroma
15 dkg fehérliszt
10 dkg teljeskiőrlésű liszt
1 csomag sütőpor
csipet só
1 kk szódabikarbóna
6 ek napraforgó olaj

Meggyzseléhez: (kb a zselé felét töltöttem bele végül a tortába, a többit megettük palacsintával)
1 üveg meggybefőtt
4 dkg étkezési keményítő
2 ek barnacukor
őrölt fahéj ízlés szerint

Gesztenyekrémhez:
500 g gesztenyepüré
4 ek barnacukor
2 cs vaníliás pudingpor
6 dl tej

Dekoráció:
- 1 alma
- kevés citromlé
- néhány szál csokidara

Elkészítés:
A piskótához a száraz (kivéve cukor) és a nedves hozzávalókat először külön-külön összekverjük (a cukrot a nedvesben oldjuk fel), majd a száraz anyagokhoz fokozatosan hozzákeverjük a nedves alkotóelemeket. Egy kellemesen piskótatészta állagú masszát kapunk. A tortaforma aljára sütőpapír kerül, az oldalát megkenjük margarinnal és megszórjuk liszttel, eztán öntjük bele a tésztánkat. A sütőt 180 fokra előmelegítjük és kb 30- 45 percig sütjük, közben tűpróbával ellenőrizzük, ha a teteje nagyon barnulna, akkor alufóliával letakarhatjuk. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni kicsit, utána a formából kivéve egy rácsra borítva szobahőmérsékletűre hűtjük. Mikor már hideg 3 lapra vágjuk.
 
A meggybefőttből kiveszünk kb 20 szem szép meggyet, ami dekoráció lesz és félretesszük. A maradék meggyet kimagozzuk, lecsöpögtetjük úgy, hogy a befőtt levét felfogjuk. A befőtt levének felével elkevertem a keményítőt, a másik felében tűz fölött feloldottam a cukrot és a fahéjat, utána hozzáadtam az keményítős folyadékot és folyamatosan kevergetve felforraltam, ha csomós lenne nyugodtan szűrjük át egy szitán. Eztán jöhet bele a meggy húsa és azzal is átmelegítjük a zselét. Egy jól kenhető állagú masszát kapunk eredményül. Ezt is hagyjuk kihűlni úgy, hogy egy frissentartó fóliaréteget helyezünk közvetlenül a felszínére, így nem fog megbőrösödni.
 
A tejben feloldjuk a pudingport, hozzáadjuk a cukrot és pudingot főzünk belőle, majd hozzáöntjük a gesztenyepüréhez és egy mixer segítségével simára keverjük. Szintén frissentartó fólia réteget borítunk közvetlenül a krém tetejére és kihűtjük. A betöltés előtt még egyszer átmixelhetjük, hogy habosabb állagú legyen.
 
Összeállítás: A gesztenyekrémet egy csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük. Kerüljön egy kanálnyi a gesztenyés krémből az alsó tortalap alá is. A tortalapra először egy peremet nyomunk a szélére a gesztenyekrémből, eztán a meggyzselé felét betöltjük a peremebn belűlre. Így nem fog a meggyzselé kifolyni, mikor beborítjuk a torta oldalát is krémmel.) Erre jöhet egy vastag réteg püré (eddig kb az 1/3-a fogyjon el). Jöhet a következő piskótalap és ismételjük az előző krém betöltési módszert, végül felkerül a 3. piskótalap is. A maradék gesztenyepürével megkenjük a torta oldalait és tetejét, végül pedig meg is díszítjük. 
 
A félretett meggyszemekkel kidíszítjük a torta tetejét.
 
Az almát megpucoljuk és felkarikázzuk, citromlébe mártjuk a köröket, hogy ne barnuljanak meg és ezekből vágjuk ki a galamb részeit külön külön - fej, 2 szárny, has, farok. Ezeket felhelyezzük a torta tetejének közepére és tortadarával alakítjuk ki a lábakat, a szemket és a csőrt.
 
Fogyasztás előtt néhány órára hűtőbe tesszük. 
 
A gesztenye töménységét jól ellensúlyozza a meggy savanykás jellege, a barnacukros almás piskóta pedig jól keretezi az egészet. Nekünk nagyon ízlett a végeredmény!

2016. május 17., kedd

Keresztelői ajándékcsomag

Az a megtiszteltetés ért minket Pé-vel, hogy a barátaink felkértek Keresztszülőnek :) Természetesen igen-t mondtunk és nekem azonnal elkezdtek pörögni a gondolatok a  fejemben, hogy mit is illik, mit is lehetne ajándékba adni e nemes alkalomra, hogy hasznos is legyen, emlék is maradjon a szülőknek és a gyerkőcnek egyaránt. Mivel azt a kikötést kaptuk, hogy ne verjük magunkat költségekbe, így mindenképp a kreatív vonalon terveztem elindulni.


Így született egy tizedes rózsafüzés gyöngyből (videó1, videó2) és egy tejfogtartó üvegcse is készült, plusz kísérő képeslapként egy babaruha alakú cukiság is került a csomagba.


Emellett vettem egy plüss bárányt, - aki kapott egy kis kék keresztet ábrázoló kitűzőt - és egy nemesacél állatmintás baba étkészletet.
 
A két bibliai történteket tartalmazó mesekönyv, pedig az én gyerekkori könyveim voltak, így eszmei értékkel bírnak elsősorban.
 
A ceremónia után nálunk tartottunk egy kis keresztelői ebédet, amire természetesen készült torta is, bababarát verzióban, ennek a receptjével hamarosan érkezem ;)

2016. április 29., péntek

Túrós gyümölcstorta

Pé Nagymamájának szülinapjára készült ez a szépséges és nagyon ízletes túrótorta.
A krém receptjét ildiKOKKI-tól hoztam, nekem nagyon bevált, máskor is fogomhasználni! :)


Hozzávalók:

Piskóta 22 cm-es tortaformához
Kiskukta receptje alapján 2 tojásból

Krém
200 g préselt túró
250 g mascarpone
3 dl hideg habtejszín
6 ek porcukor
1 citrom leve
1 tk vaníliaaroma
1 cs Zselatin fix

Tetejére
4 g étkezési zseletin por
4 ek víz
banán, eper, kivi

Elkészítés:
A piskótát a szokásos módon elkészítjük. Miután kihúlt 3 rétegre vágjuk.
A csümölcsöket megpucoljuk/megmossuk és vékonyan felkarikázzuk. A banánokat a citromlében megforgatjuk, hogy ne barnuljanak meg.
A túrót a mascarponéval alaposan kikeverjük, hozzádajuk a vaníliaaromát, cukrot, citromhéjat és a citromlevet is.  A habtejszínt 1 ek cukorral kemény habbá verjük és óvatosan a túróhoz forgatjuk, eztán adjuk hozzá a zselatinfixet és alaposan összeforgatjuk vele. A zseletinfix azonnal kifejti hatását és a krém érezhető tartást kap, azonnal be is tölthetjük a piskótalapok közé és a külsejét is bevonjuk vele.
A tetejét a gyümölcsökkel ízlésesen megdíszítjük.
A zseletinport és a vizet felforraljuk, majd egy ecset segítségével megkenjük a gyümölcsöket vele. Ezután mehet a hűtőbe fogyasztásig pihenni. Igzán látványos végeredményt kapunk és az ízére sem lesz panasz ezt garantálom ;)

2016. április 28., csütörtök

Medvehagyma tartósítás

Tavaly is próbálkoztam eltenni némi medvehagymát a fagyasztóba, de sajnos megbarnultak a levelek, valószínűleg nedvességet kaptak a műanyag dobozban, amibe tettem őket, így idén mást találtam ki. "Medvehagyma lekvárt" főztem :D


Hozzávalók:
- 2,5 csomag medvehagyma (megmosva lecsöpögtetve, felaprítva)
- 5 gerezd fokhagyma áttörve
- só, bors
- 3 dl napraforgó olaj
- 5 pirosarany méretű kifőzött üvegcse

Elkészítés:
A fokhagymákat az olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott medvehagymát is, sózzuk és borsozzuk. Addig rotyogtatjuk, míg egy kicsit össze nem esik a medvehagyma, de ne engedjük, hogy elveszítse a szép zöld színét. Még forrón leturmixoljuk, majd az üvegekbe kanalazzuk. A kupakot alaposan rátekerjük, végül fejreállítjuk és így hagyjuk kihűlni őket, utána visszafordítva mehetnek a polcra pihenni. Remélem jó sokáig el fog állni, kibontás után azért érdemes hűtőben tartani a maradékot ;) Alig várom, hogy kinyissam az elsőt szezonon kívül :D Remek ételízesítőnek levesekbe, húsokhoz, mártogatósokba, vagy amihez csak gondoljátok.

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a medvehagyma könnyen összekeverhető a gyöngyvirág levelével. Kísértetiesen hasonlítanak egymásra, csak egy mód van rá, hogy megkülönböztessük őket mégpedig az, hogy a levelét megdörzsölve hagyma szagot kell éreznünk, ha nincs ilyen illat, akkor gyorsan dobjuk ki a levelet! Ugyanis a GYÖNGYVIRÁG LEVELÉNEK ELFOGYASZTÁSA SÚLYOSAN MÉRGEZŐ, HALÁLT IS OKOZHAT! Április végén- május elején nagyon figyeljünk oda mit szedünk az erdőben/kertben vagy mit veszünk a piacon/boltban!

2016. április 11., hétfő

Epres charlotte torta egy kis csavarral

Apu szülinapjára készült ez a finomság, aki nagy eper fanatikus, így a téma adott volt, nekem már csak a részleteket kellett kiötlenem :P Az igazi eperszezon közeledtét várva következzen még egy kis kedvcsináló: a tavalyi, a tavalyelőtti1 és tavalyelőtti2 epres torta receptjeim formájában ;)


Hozzávalók:

Piskótalaphoz: (Kiskukta receptje alapján, 28 cm-es tortaformához)
- 3 tojás (szobahőmérsékletű)
- 120 g cukor + 40 g cukor a fehérjehabba
- 263 g liszt
- 1,15 dl tej
- 1,15 dl olaj
- 3/4 cs sütőpor
- 1 csipet só

Lekváros piskótatekercshez: (40*40-es tepsihez - nekem a fele elég volt a torta oldalához)
- 10 dkg cukor
- 12 dkg liszt
- 6 tojás (szoba hőmérsékletű)
- 1 cs sütőpor
- 1 csipet só

- házi ribizlilekvár (lehetne eper vagy málna lekvár is, nekem most ez volt otthon)

Krémhez: (ha 1,5*-es adagot készítünk belőle, akkor a maradék piskótatekerccsel összedobhatunk egy kissebb tradícionális charlotte tortát, én így jártam el)
- 2,5 dl tejföl
- 25 dkg mascarpone
- 2,5 dl habtejszín (hideg)
- 10 dkg cukor
- 30 dkg eper (fele szeletelve, fele turmixolva)
- 15 g étkezési zselatin
- 1 dl víz

Dekoráció:
- 15 dkg eper félbevágva
- 2 dl habtejszín (hideg)
- 0,5 cs habfixáló
- 1 cs vaníliáscukor

Elkészítés:
A piskótát Kiskukta receptje alapján a fenti hozzávaló mennyiséggel elkészítjük, hagyjuk kihűlni és két rétegre vágjuk.
 
A piskótatekercshez a tojások sárgáját és fehérjét elválasztjuk egymástól. A fehérjékből 1 ek cukorral kemény habot verünk, míg a sárgájákak a cukorral habosra keverjük. A liszthez a sütőport hozzáadjuk és átszitálva adagoljuk a sárgájás keverékhez egy csipet sóval. A fehérjehabbal óvatosan fellazítjuk a masszát. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a piskótatésztát és egyenletesen elsimogatjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 15- 20 perc alatt tűpróbával ellenőrizve aranybarnára sütjük. Előkészítünk egy nedves konyharuhát és még melegen arra borítjuk a tésztát, a sütőpapírt lehúzzuk róla és óvatosan, de gyorsan és szorosan feltekerjük a ruhával együtt, így hagyjuk kihűlni. Mikor már szobahőmérsékletű kitekerjük és alaposan megkenjük lekvárral, majd újra feltekerjük és néhány órát hagyjuk hűtőben állni, hogy szépen összeálljon, csak utána szeleteljük fel.
 
A krémhez az mascarponét, a tejföllel, cukorral és az eperpéppel összemixeljük. A hideg habtejszínből kemény habot verünk 1 ek cukorral. A vizet a zselatinnal folyamatosan kevergetve felforraljuk, majd óvatosan vékony sugárban a tejfölös krémünkhöz csurgatjuk, majd hozzáforgatjuk a habtejszínt és az eperszeleteket is.
 
A piskótalap alját egy tortatányérra helyezzük és egy állítható tortakarimát ültetünk köré, ennek oldalához nyomkodva körben hozzálapogatjuk a piskótatekercs szeleteket, majd beleöntjük a krémet, alaposan eloszlatva és erre helyezzük a piskótalap tetejét. Én lesúlyoztam egy tányérral, tuti, ami biztos alapon. Ekkor ment a hűtőbe egy éjszakára pihenni. A karima körül késsel óvatosan meglazítottam a krémet és a piskótatekercseket, csak utána emeltem le a tortáról.
 
Tálalás előtt felverjük a habtejszínt a cukorral és a habfixálóval, majd egy habzsák segítségével ízlésesen a torta tetejére nyomjuk, eztán az eperdarabokat nagyjából szimmetrikusan a habkarika közé helyezzük és még egy két csepp habbal dobjuk fel az összhatást.
 
Igazán fincsi lett, gyorsan fogyott! :D


2016. április 5., kedd

Dobozos kóla torta

Tesóm szülinapjára természetesen készült egy kólás csokitorta is, de szerintem ez a verzió sokkal mókásabbra sikeredett :D Nézzétek csak!


Amire szükség volt:
- 7 db dobozos kóla
- szalagok
- hurkapálca
- dekorgumiból kivágott számok
- olvadós ragasztó
- kör alakú kartonpapír tálca alufóliával borítva

Az ünnepletenk tetszett nagyon, nem csoda, hiszem kólafüggő ;P Elkészíthető egyéb üdítőkből vegyesen, vagy energiaitalból és sörből is természetesen, kinek- kinek ízlés szerint.

2016. március 10., csütörtök

Holland almatorta

Kaptunk egy jó nagy adag almát és mivel Pé allergiás rá nyersen, így biztos volt, hogy sütibe kerül, mivel vendégek is jöttek hozzánk, így esett a választásom erre a receptre. Már kétszer sütöttem meg eddig, vagyis igazán fincsi, csak ajánlani tudom ;)
 
 
Hozzávalók: (28 cm átmérőjű tortaformához)
- 3 tojás
- 6 alma
- 0,5 cs sütőpor
- 150 g liszt
- 50 g barna cukor
- 100 g kristálycukor
- 1 citrom reszelt héja
- vaníliaaroma
- 1 csipet só
- 150 g vaj (lágy)

Tetejére 3-4 ek birsalma lekvár (baracklekvár is tökéletes)

Elkészítés:
Az almákat megpucoljuk, kimagozzuk és 4-et felkockázunk, kettőt pedig vékonyan felszeletelünk, míg a sorukra várnak, addig citromos vízfürdőbe tesszük őket. A szobahőmérsékletű vajat a cukrokkal, csipet sóval és a tojássárgákkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert átszitált lisztet, vaníliaaromát és a citromhéjat. A fehérjékből 1 ek cukorral kemény habot verünk és ezzel lazítjuk a masszánkat. Beleforgatjuk az almakockákat is. Egy az alján sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a tésztát, aminek az oldalát vajjal megkentük előtte. A sütőt 170 fokra előmelegítjük. A felszeletelt almákat a torta tetejére helyezzük ízlésesen körkörös formában, úgy hogy kicsit fedik egymást. Így mehet a sütőbe 45- 50 percre sülni. Tűpróbával ellenőrizzük, majd még melegen megkenjük a birsalma lekvárral. Mikor kihűlt a forma oldalát késsel körbevágjuk, így emeljük le a peremet róla. Mennyei :D

2016. február 5., péntek

Aszaltparadicsomos csirke

Sünis kanálnál futottam össze ezzel a recepttel és nemrégiben tettünk el egy adag aszalt koktélparadicsomot olívaolajban, így egyből beleszerettem az ötletbe. A végeredmény valami remek, próbáljátok ki ti is!


Hozzávalók: (3 adag)
- 3 alsó  és 3 felső csirkecomb bőrétől megfosztva
- só, bors
- oregánó, őrölt kömény, koriandermag, cayenne bors
- 1 dl házi paradicsomlé
- 15 dkg olajban eltett fokhagymás koktélparadicsom (3-4 gerezd fokhagymával együtt)
- 2-3 ek olívaolaj (az aszaltparadicsomokról)
- 1,5 dl főzőtejszín
- petrezselyemzöld
- 2 kissebb fej lilahagyma

- 300 g teljeskiőrlésű tészta
- só
- víz

Elkészítés:
A combokat befűszerezzük ízlés szerint és fél órára állni hagyjuk. Az olívaolajon a felkockázott lilahagymát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a préselt fokhagymát és ráhelyezzük a csirkecombokat. Mikor kaptak egy kis színt ráöntjük a paradicsomlét és rászórjuk a felaprított aszalt paradicsomokat is. Kevés vizet öntünk mellé és fedő alatt megpároljuk. Mikor már átfőttek hozzáadjuk a főzőtejszínt, végül megszórjuk aprított petrezselyemmel.
 
A tésztát bő sós vízben megfőzzük, leszűrjük és ezzel kínáljuk a szaftos husikat.
 
Kellemesen édeskés ízt kap a koktélpariktól, nyami :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...